A mi történetünk másfél évvel ezelőtt kezdődött.

Problémától mentes, csodaszép terhesség után, végre megszületett a mi kisfiunk is.

 Császármetszéssel jött a világra, epidurális érzéstelenítés segítségével.

A mellem már másnap kő kemény volt, és mintha a nyakamba csúszott volna fel az egész, hatalmasra duzzadt, teljesen alaktalan bumszli volt. Időnként nagyon erőteljes fura bizsergést éreztem benne. Olyasmi érzés volt, mintha belülről viszketne.

 Utólag tudtam meg, hogy az infúziónak lehet ilyen hatása, hogy szinte beödémásodik a mell. A lényeg, hogy próbáltam masszírozni, és forró vízzel fellazítani az általam tejnek hitt valamit, amitől az egész mellem szinte egy csomó volt.

Közben délelőtt lett és hozták az én kis gyönyörűségemet.

Persze addigra már az egész család ott tolongott a szobában, és várta az újonnan érkezett kis családtagot.

 Amikor mellre akartam tenni a kisfiamat, a csecsemős nővér odakapott a mellemhez, megnyomta a mellbimbómat, majd szenvtelen arccal közölte, hogy maga ebből nem fog tud tudni szoptatni. Mindezt az egész család füle hallatára.

Én annyira megrökönyödtem, hogy első pillanatban meg sem bírtam szólalni. Soha semmiféle kétség nem merült fel bennem, a terhesség alatt azt illetően, hogy minden rendben lesz a szoptatással.

Visszakanyarodva a témához, mire meg tudtam volna szólalni, addigra a csecsemős egy - na várjon - felkiáltással elviharzott, és egy bimbóvédővel jött vissza.

Azt a mellemre tette, és segített a kisfiamat is szoptatási pozícióba tenni.

Ő meg is próbálkozott a szopival, és egy kis előtejcsit szopizott is, nagyon ügyesen.

Ezután aludt, mint a bunda.

 Természetesen megjártuk mi is a hadak útját, mert még Ő sem tudta, hogyan kell, és én sem, így mi is beleestünk azok táborába, akiknek kisebesedik, és vérzik a melle, az első napokban, hetekben. Ajánlottak többféle krémet is, de nekem csak az vált be, hogy minden szopi után bekentem 1 csepp tejjel, és amikor nem volt látogató, szabadon hagytam a melleimet. 2-3 nap alatt rendbe is jött, és többet nem sebesedett ki.

Mivel a mellem egyre keményebb volt, és sem forró zuhanyra, sem masszírozásra nem kezdett puhulni megpróbálkoztam a fejéssel. Kézzel nem ment, mert nem mutatta meg senki, géppel még csak- csak ment volna, de mivel az kimaradt valahogy a tanulmányozás során, hogy a szilikon harangot be kell tenni a tölcsér részbe, így a nélkül próbálkoztam, és a tej jött is, csak nagyon fájt, ráadásul nem is igen tudtam, hogy mikor elég. A harmadik este már csillagokat láttam, olyan kemény volt a mellem, és már kezdtem félni, hogy ha így fogok hazamenni, akkor be fog gyulladni, és visszakerülök.

 Így bármennyire is féltem felkerestem az éjszakás csecsemős nővért, aki kimasszírozta, és kifejte az egyik mellem. Azt nem mondanám, hogy leányálom volt, de megpuhult annyira, hogy ki tudtam fejni az Aventes kézi fejővel, akkor már helyesen összeszerelve, jó technikával. Rájöttem ugyanis, hogy csak akkor feji ki rendesen az egész tejet, ha milliméterről - milliméterre mindig arrébb, és arrébb rakom a tölcsért, amikor már egy helyről nem jön a tej. Így a szilikon párnácskák, mindig más-más helyen nyomják a tejcsatornákat, és nagyobb területet lazít fel.

Arra is rájöttem a későbbiekben, hogy nem baj, ha egy fejés alatt többször is érzem a tejbelövellést. Volt, hogy ez háromszor, négyszer is bekövetkezett, mire úgy éreztem, hogy sehol nincs már benne felesleg. Egy idő után már minden fejésnél belövellt többször is a tejcsi, így rájöttem, hogy nem kell attól félnem, hogy nem lakik jól a gyermekem, mert a tej nem akkor termelődik, amikor pihen a mell, hanem akkor, amikor épp szopik a baba, vagy fej az ember.

De már megint nagyon elkanyarodtam a történettől.

Tudtam, hogy az ötödik napon hazajöhetünk, mert nem adódott komplikáció, és a kismanóm sárgasága is kezdett múlni, így az utolsó korházban töltött estén elvittem egy próbamérésre a kicsit. Kiderült, hogy 50 grammot szopizott, ami elég jónak számít egy 4 napos manóka - császáros anyuka párosnál. Igazból erre csak a kíváncsiság hajtott, mivel otthonra direkt nem vettem mérleget, mert sok mindenkitől hallottam, hogy a miatt csökkent a tej, hogy amikor nem annyit szopizott a kicsi, mint ami a szakirodalomban meg van írva, illetve amit a védőnő, orvos mondott, akkor idegesek lettek, és ez kihatott a tej mennyiségére is. Én eldöntöttem, hogy legalább ezt a stresszforrást kiiktatom az életemből.

 Másnap tehát hazamentünk. Itthon azért sokkal kényelmesebben, nyugodtabban zajlottak az események, bár 4-5 hétig nagyon fájt a szoptatás, és még utána is, de elviselhetőbben. Mégsem bántam meg, hogy nem adtam fel, mert ennél csodálatosabb dolgot, hogy a saját testemből táplálhatom a gyermekem, talán el sem tudok képzelni. Amikor még fájt a szopi, mindig arra gondoltam, hogy ez a kis ember általam növekszik.

 Nagyon nagy segítségemre volt a szopipárna. Mivel ahhoz kicsik a melleim, hogy fekve tudtam volna szoptatni, így kénytelen voltam ülve, úgy, hogy az ölemben volt a kicsi. Ezt valószínűleg nehezen oldottam volna meg a párna nélkül, mert a kisfiam az első hónapokban 45-60 percig is nyammogott. A párnán viszont olyan biztonságban tudtam a kicsit, hogy volt olyan éjjel, hogy el is bóbiskoltam, míg a kis zabagép jól lakott.

 Attól függetlenül, hogy éreztem, hogy van tejem, mindent bevettem, hogy ez így is maradjon. A napi4 liter vízen kívül, ittam még napi 1 liter laktoherb teát. Sajnos csak nagyon sokára jöttem rá, hogy ez volt az egyik oka a kicsi hasfájásának.

Plusz a növekedési ugrásoknál, amikor úgy éreztem, hogy a kisfiam többet szopizna, mint ami van, bevettem a homeos bogyókat is. Urtica, és Ricinus. Szigorúan 5CH-s potenciál, mert a nagyobb, pont ellenkező hatást vált ki, tehát apaszt.

Amit még nagyon fontosnak tartottam a szoptatással kapcsolatban, az a pihenés.

Amikor csak tudtam, és a kicsi is aludt, én is ledőltem egy kicsit. Ha csak fél órára, akkor annyira, de az is nagyon sokat számított. Tejmennyiségben mindig éreztem, hogy melyik az a nap, amikor tudtam pihenni napközben, és melyik az, amikor nem.

Bár az a fajta ember vagyok, aki szeret állandóan tenni-venni valamit, rá kellett jönnöm, hogy a gyermekágyas időszak, és főleg a szoptatás első hetei, hónapjai alatt ez kivitelezhetetlen, mert elsősorban a kicsi érdekeit kell szem előtt tartani, neki pedig enni kell...

 Így egy kicsit én is lenyugodtam, de szükségem is volt rá, mert eleinte, mint ahogy már írtam is, eltartott 45-60 percig is egy-egy szoptatás. Ezután kb. ugyanennyi idő volt, amíg kifejtem mindkét mellem. Majd maradt még kb. 1 órám, amíg kezdhettem elölről az egészet.

 Eleinte azt gondoltam, hogy teljesen igény szerint fogom szoptatni a gyermekem, majd miután egyre hasfájósabb lett -mint kiderült azért, mert ha fél óra múlva kért, én akkor is adtam-, a védőnő által javasolt három órás szabály szerint szoptattam. Persze ahogy a félig megemésztett tejcsire ismét rászopizott, ez okozta főleg a hasfájást, ami ismételt sírás - cicin megnyugvás követett. És már benne is voltunk egy ördögi körben, mert ha nem adtam, akkor fájt a pocak, üvöltés volt, ha meg adtam, akkor rá fél órára fájt a pocak, és megint követelte a nyugtató cicit.

 Így kénytelen voltam egy kontrollt szabni a dolognak, és szép lassan 48 óra alatt átálltunk a 3 óránkénti szopira. Így a pocakfájások is kiszámíthatóbbak lettek, majd miután az összes hasfájós homeóbogyót kipróbáltuk, ki is tudtuk sakkozni, hogy nekünk melyik válik be leginkább. Így egész jól átvészeltük ezt az időszakot.

Persze a tiltólistás ételeket is igyekeztem kerülni, és 10, 11 hetesen ki is keveredtünk a pocakfájásból.

A napi 7-8-szori fejésnek meg az lett a következménye, hogy a tej csak egyre gyűlt a fagyasztóban, és miután már sem az anyukáméba, sem a húgoméba nem fért, így a védőnőm azt javasolta, hogy adjam le a felesleget.

A beállt szokásom az volt, hogy miután szopizott a kisfiam, gyorsan kifejtem a másik -teli- mellem, mivel a következő etetésnél abból kapott, majd miután a telivel végeztem, kifejtem a maradékot abból is amiből éppen akkor szoptattam.

Volt, akinek ez a variáció nem vált be, nekem mindig megtelt mire jött a következő szopi. Nem tudom, lehet, hogy azért, mert soha egy fejést sem hagytam ki. Bár volt, hogy éjjel majdnem kisesett a kezemből a fejőgép, de pár hét alatt megszoktam, és itt vagyok rá a példa, hogy ki lehet bírni.

Azért azt hozzá kell tennem, hogy valószínűleg ezt nem sikerül kivitelezni, ha nincs mellettem egy ilyen apuka, akinek akár éjjel, akár nappal bármikor átadhattam a kicsit, miután megszoptattam, ő büfiztetett, pelenkázott, pocakot simizett, hogy én közben fejni tudjak.

A kisfiam 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, még vizet sem ivott, mert egyszerűen nem fogadta el.

13 hónaposan, még napi ötször szopizott, és 2 szer evett más jellegű ételt.

15 hónaposan átváltottunk a normál méretű párnáról ikres méretre, hogy jobban elférjen rajta, mert még most 19 hónaposan is napi egyszer lefektetés előtt szopizik.