A kórházban, ahol szültem, nappali rooming-in működik, reggel 5-kor lehet kihozni a babákat, a délelőtti gyermekorvosi vizit idejére kell őket visszavinni, miután este 10-ig kinn maradhatnak a mamával. 24 órás rooming-int saját felelősségre kérni lehet, ez annyiban más, hogy este 10 helyett hajnal 3-kor kell a babákat bevinni az osztályra, fürdetésre, majd ugyanúgy 5-kor kapja meg újra az anyuka.

 Az első napokban pótlásként cukros teát kapnak a babák,majd a 3.naptól ha a gyermekorvos jelentősnek ítéli a súlyvesztést, elkezdik a tápszeres pótlást, ha a lefejt anyatej nem elegendő,mindezt cumisüvegből.Erről az anyukákat tájékoztatják. Természetesen a babák az osztályon játszócumit kapnak.

 Eredetileg 24 órás rooming-int terveztem,de a hosszúra nyúlt vajúdás és a két ébren töltött éjszaka után nem mertem bevállalni az éjszakai műszakot, csak a 3. este. A csecsemősökkel sem ment minden zökkenőmentesen (nálam ez már várható volt,igaz?J). Már akkor a szívükbe zártak, mikor a szülés utáni első fürdetésnél apa szólt,hogy csak tiszta vizet kérünk. Másnap ezt én újból megerősítettem, nem kérünk fürdetőszert, mindegy milyen ph-jú. (A nővérke nagyon gyengén erre hivatkozva érvelt a különös színű vegyszer mellett, maga se tudván mit beszél, de nekem kozmetikusként megvan a véleményem a szintetikus kence-ficékről, nem igazán tudott meggyőzni.)

 Emellett kértem,ha feltétlen szükséges a pótlás,azt pohárból szeretnénk.

Kinevettek,hogy az túl körülményes, mert fele bele, fele mellé alapon működik a dolog (nem mintha kár lenne azért a "fincsi" teáért). Akkor esetleg kiskanállal? javasoltam, "az meg túl lassú" jött a válasz. Éppen 4 csecsemő volt az osztályon a 2 nővérre. Akkor majd én adom neki,feleltem, és mikor megláttam minden egyes baba mellett a hatalmas cuclit, jeleztem, hogy természetesen ezt sem szeretném, ha éjszaka bármi gond lenne vele, inkább hozzák ki hozzám. Érdekesen néztek..

 De úgy tűnt,respektálták kéréseimet. És hogy miért kértem mindezeket? Nekik is próbáltam elmagyarázni, de látszott, hogy mégsem igazán értik. Nem hóbortból, unalomból, vagy mert túlolvasott kismama vagyok. De még ha így is lenne. Az okok gyakorlatiak.
Első gyermekemmel,végigjártuk a magunk kálváriáját. Döme eleinte ügyesen cuppant cicire, a szülésznő segítségével már a műtét után is, majd szoptatásról szoptatásra egyre lanyhult az érdeklődése. Sajnos ebben a benti cumiztatásnak is nagy szerepe volt. Be kell vallanom, egyébként sem vagyok egyszerű eset, alapból méretes melleim a tejbelövellés után hatalmasra dagadtak, ráadásul mellbimbóm is befelé forduló. Császármetszés után, azon a kényelmes kórházi ágyon fekve, nem is volt érdemes próbálkoznunk, szegénynek esélye se volt úgy elkapni a cicit. Így frissen műtötten, felhúzott lábaimon egyensúlyozva a gyerekkel, ülve próbálkoztunk. A rossz fejési technika miatt (kiosztották ugyan a lll-es szórólapokat, de gyakorlati segítséget nem kaptunk, mellszívóm pedig nem volt, mert tapasztalt anyukák lebeszéltek róla, mondván felesleges pénzkidobás), melleim jól beödémásodtak, így már végkép lehetetlennek tűnt, hogy a csöpp újszülött bekapja a már nem létező bimbót.

 Hosszas szerencsétlenkedések után bedőltünk a kórházi védőnőnek és felraktam a tőle kölcsönkapott bimbóvédőt. Igaz,akkor hirtelen valóban segített, a picur tudott vele szopizni, így csökkent az ödéma, és a melleim is felpuhultak egy picit. Onnatól kezdve ezzel a segítséggel működött a szoptatás. Sajnos ez a 4.napon történt,és a 3.naptól addigra már elkezdte kapni a tápszert, mivel a gyerekorvos jelentősnek ítélte a súlyvesztést. Haza is tápszeres recepttel engedett bennünket, a K vitamint fel sem írta. A zárójelentésen ez szerepelt, anyatej szűken elegendő ezért tápszeres pótlás javasolt. (Ezen a mondaton a mai napig jókat mulatok mivel az anyatejgyűjtőbe 8 hónapig hordtuk a lefejt tejet, átlag napi 8-9dl-t.)

 Otthon természetesen a kizárólagos szoptatást folytattuk,eleinte a mérleg bűvöletében, majd amikor egy alkalommal szopi után kevesebbet mutatott, mint előtte, félreraktuk a sarokba, és csak hetente 1-szer vettük elő. A bimbóvédőt 2 hónapig használtuk, hiába próbálkoztam, annélkül nem fogadta el a fiam. Már nagyon utáltam, macerás volt vele az éjszakai szopi, állandó fertőtlenítgetés, és a gyerkőc mégsem tudott hónapokig megszabadulni a makacs szájpenésztől. 2 hónapos korára elérkezettnek láttam az időt, és a lll-ás füzetek útmutatásai alapján, szopcsi közben, szó szerint egy hirtelen mozdulattal megváltunk a segédeszköztől, és a fiam vígan folytatta tovább nélküle, alig hittem hogy ilyen könnyen ment. Volt néhány nehezebb menet, de nem adtam fel, és pár nap alatt megszokta a természetes állapotot , remekül működött a dolog, 3 évig.

 Az első év így is elég macerás volt, kiderült, hajlamos vagyok a mellgyulladásra. Az első súlyosabb eset után beszereztem egy remek mellszívót, ami sokat segített, viszont nem kellő körültekintéssel használtam, így végül annyira sok tejem tejem lett, hogy minden etetés előtt használnom kellett, különben úgy bedurrant a cicim, hogy a gyerek alig bírt vele és orrán száján dőlt a tej. Ez elég kínos volt, mikor kocsiban, vagy idegen helyen ért utol bennünket a szopi idő, így csak akkor mentünk el otthonról hosszabb időre ha nagyon muszáj volt.

 Sajnos fiamnál tej, majd később tojásérzékenység alakult ki, pedig 7 hónapig kizárólag szopizott, tojást, húst csak 1 éves kora után, tejterméket pedig még soha nem kapott. A tünetek 3 hónapos korában jelentkeztek, az általam elfogyasztott tejtermékek hatására. Hiába csökkentettem a fogysztásukat,az nem volt elég, ritkábban és enyhébben, de mégis jelentkeztek a tünetek, ezért 1 éves kora után én is tejmentes diétába kezdtem.

 Később észrevettük a tojásra adott reakcióit is, ezért az is tiltólistára került. Azóta tünetmentes, de terhelésre sajnos még mindig reagál. Biztos,a hajlam is közrejátszott, hogy ez így alakult, de biztos vagyok benne, hogy a csecsemő osztályon tapasztalt kevésbé szoptatásbarát hozzáállás, és az ott kapott tápszer sem tett neki túl jót. Fokozatosan választódott el, ahogy a második várandósságom alatt egyre csökkent a tejem, majd az 5. hónap táján egyszercsak közölte, üres a cici. Attól függetlenül néha rácuppant, csak a rend kedvéért, néha még mosolygott is utána, hogy "volt még benne pici". Rossz érzés  volt, főleg mikor hozzám bújva szomorúan közölte: "anyuci,úgy hiányzik  a tejcsi". De így legalább nem nekem kellett kezdeményeznem az elválasztást, a természet szépen elrendezte. A mai napig rákéreckedik néha, de egy kortynál többet sose szív pedig most már lenne mit.

 Szóval ezt a bimbóvédős, idegeskedős, méricskézős, szájpenészes mizériát szerettem volna elkerülni, mikor ilyen furcsaságokra kértem a nővérkéket, ugyanis lányomnál ugyanazt tapasztaltam, mint fiamnál. Az első néhány szopinál nagyon ügyes volt, majd egyik alkalomról a másikra belustult, egy-két szívás, majd várta az áradatot, és mivel nem jött,bemérgelte magát.

 Hiába a 24 órás rooming-in, hiszen vizit idején, illetve fürdetés után, amikor biztos hogy felébrednek, kapnak bent pótlást.

 Menta egész nap kint volt velem, remek kis fészket alakítottam ki neki a szoptatós párnám segítségével, amit előrelátó módón még szülés előtt beszereztem, így mindkettőnk kényelme biztosítva volt. Az orvos és a védőnő is megjegyezte, milyen praktikus megoldás. Ahogy ébredt, egyből raktam cicire, szívta-szívta, de nem nyelt. Bíztam benne, hogy csak azért, mert még nem indult be a tejcsi, hiszen a tejleadó reflexet sem éreztem. A kórházi védőnő is bíztatott, ismét bimbóvédőt emlegetett, és hogy próbáljak meg fejni. Javasolta a bimbókiemelőt, és a különféle pózokat. Mindenki a hibát kereste, mintha ez lenne az első gyerkőc. Pedig egyszerűen csak még nem indult be 2 nap alatt a tej. A csecsemősök is rendszeresen be-be néztek, az egyikőjük pedig többször be akarta vinni megitatni. Nem engedtem, teljesen jól elvoltunk egymással, hangja se volt.

 A 2.napon szóltak, ha mérhetőt szopizna a baba, 3.nap hazamehetnénk. Mint az őrült elkezdtem fejni, amit eredetileg szintén nem akartam, a mellgyulladás elkerülése érdekében. Szerettem volna, ha ezúttal magától beáll a kereslet-kínálat, de a vágy, hogy minnél hamarabb otthon legyünk, erősebb volt. Elsőre sikerült 20ml-t fejnem, vittem is be boldogan a babával együtt, hogy lássák a nővérek is. Kaptam poharat, kanalat, majd ott hagytak, állva, gyerekkel a karomon, sehol egy szék, hogy boldoguljak, ahogy tudok. Még soha nem etettem újszülöttet kanállal, azt se tudtam, mennyit adhatok neki egyszerre.

 Kiderült, többet, mint amit én gondoltam, mert az első néhány kanál után iszonyatos sírásban tört ki, előtte még nem is hallottam  tőle ilyet. Az egyik csecsemős odaszólt valamit több méterről, nem értettem. Majd megismételte (kár volt): azért sír mert éhes, az a tej nem mennyiség neki egész napra. Mire én megkérdeztem, hogy egy 2 napos babának mivel kellene jól laknia? Ráadásul ez még csak az első fejés eredménye. Csak húzta a száját. Kérdeztem, hogy akkor vajon miért nem sír egész nap, mikor végig kint van velem? "Hát azért mert egész nap mellen van!", jött a diadalittas válasz. Majdnem hanyatt vágtam magam, fojtogatott a sírás és csak azért nem kezdtem el vele vitatkozni, mert a gyerekem látta volna kárát. Majd egy másik nővér megsajnált, odajött és megitatta a babával a tejet a pohárból.

 3. éjszaka Menta kint volt velem, beindult a tejcsi, a mellszívónak hála a cicim is felpuhult, így sikerült 2-szer szopiznia, de sajnos nem voltam elég optimista, nem mértük le előtte. Ezért mikor hajnal 3-kor visszavittem az osztályra, vittem be 40 ml tejet is, hogy lássák, mégis szaporodik. Azt természetesen meg is kapta. Mikor reggel kérdeztem, mikor kapott pótlást, az idejére gondolván, szó szerint, az olvasnivalóból fel sem nézve, rámmordult egy nővér, hogy fürdés után hiszen akkor felébrednek. Igen,ez pontos információ, magam se gondoltam volna.

  Mikor 5-kor kihoztam, lemértük, majd az első szopi után boldogan robogtam vele vissza, szopott 25ml-t, á la nature. Boldog voltam, nincs bimbóvédő, nincs szájpenész, és a legfontosabb, nincs tápszer. Nem érdekelt már az sem, hogy hülyén néznek rám. Mi bizonyítottunk. Ha másnak nem, hát magunknak, hogy érdemes volt kiállni magunkért. A kórházi védőnő megdícsért bennünket, ő kezdettől fogva jó ötletnek tartotta, hogy jeleztem a kívánságaimat. Az egyik csecsemős ismerős volt, és mikor ő is furcsán nézett rám, megkérdeztem: "nem szoktak ilyeneket kérni a kismamák?", "Hát ilyet, hogy pohárból, ilyet nem" -jött a válasz. Akkor jobb lesz ha felkészültök rá, mondtam, mert egyre több lesz az öntudatos anyuka. Bárcsak többen észen lennének, ha már az egészségügy így áll hozzá. Talán nem lenne ennyi szoptatási probléma.

 Itthon azóta minden rendben,a párnának itthon is jó hasznát vesszük, Menta már mosolyog,mikor ráfektetem.